Clark Kent
alias
Hozzászólások
Pontok
Kor
Foglalkozás
Lakhely
PB
user
Miss Lane + Superman
- Hellooo, Föld hívja C. K.-t!
Nem állom útját a nevetésemnek, miközben székemben hátrdőlve pillantok az asztalomnak támaszkodó Jamesre, aki épp egy tölcsérré hajtogatott újságot tart a szája előtt, azt használva rögtönzött harsonaként.
- Ez az, elértük, hölgyeim és uraim, ez azt jelenti, hogy a Metropolis Sharks átvette a vezetést a Smallville Crowstól! - bokszol a levegőbe lelkesen. Mindig lenyűgöz a benne tomboló, határtalan energia.
- Mesélj, Jimmy, mik a fejlemények? - noha nincs kétségem afelől, hogy akár a kivárás stratégiája is épp ugyanolyan célravezető volna, mint az egyenes rákérdezésé, épp elég ideje ismerem már a srácot ahhoz, hogy elég legyen egyetlen pillantást vetnem rá, s tudni, mikor szeretne valamit megosztani. Eddig ezt a viselkedését csak az asztaltársammal szemben tapasztaltam, szóval teszek is magamnak egy mentális feljegyzést arról, hogy ezt vörös hajzuhataggal büszkélkedő kolléganőmnek majd elfelejtsem említeni.
- Bizonyára már tudsz róla, de a múltkori rendezvényes balhé óta megszaporodtak a jelentések Köpenyescsókáról.
Széles mosollyal nézek rá.
- Köpenyescsóka? - erre nemes egyszerűséggel megvonja a vállait:
- Valahogy neveznünk kell, nem?
Ezzel nem tudok vitatkozni.
- Naaa mindegy, a lényeg, hogy... szóval... ezt ne vedd készpénznek, de tudod, hogy sokat fordulok meg a fotók miatt Perry irodájában és... hát... i-ilyenkor... hall az ember dolgokat... - ha az idegességétől egyre szagatottabbá váló beszéde nem volna elég bizonyíték, már az elárulná a belső konfliktását, ahogy a pillantásomat kerülve mindenfelé néz, mint aki azt próbálja szavai közben felmérni, hallgatózhat-e valaki.
- Jimmy! - szólok rá határozottan, mire felém kapja a fejét. - Elmondhatod, köztünk marad, ígérem!
Különben is tudom, hogy sosem szúrná hátba Perryt. Szóval nem beszélne, hacsak nem olyasmiről hallhatott, amit abszolút fontosnak vél valami... vagy valaki miatt.
- Oké! - bólogat egy hálás mosollyal az arcán. - Tehát úgy hallottam, hogy Perry le akarja venni Loist a Luthor-ügyről.
Elhallgat, egyértelműen a reakciómat figyelve, mire én egy hosszas sóhaj kíséretében igazítok szemüvegemen. Nem mondanám, hogy ilyesmire számítottam.
- És ezt azért mondod el nekem, mert...? - kezemmel gesztikulálok felé, hogy ő fejezze be a mondatot.
- Mert... - Jimmy másodpercek alatt vörösödik el. - Nézd, Lois kitekerné a nyakam, amiért ezt mondom és valószínűleg le is tagadná, de szerintem kedvel téged. Szóval, ha igaz, amit hallottam, te lehetsz a legjobb ember arra, hogy... hát... adagold neki, vagy... nem is tudom, segíts valahogy.
Egy-két helyen bele lehetne kötni a logikájába, de annyi leszűrhető a szavaiból, hogy jó szándék vezérli. Aranyszívű fiatal, aki előtt semmi okom nincs becsapni azt a képzeletbeli ajtót.
- Meglátom, mit tehetek! - aprócska ígéret, de elégnek tűnik ahhoz, hogy Jimmy megkönnyebbülten fújja ki a levegőt.
- Köszi, C. K., te vagy a legjobb! - löki el magát az asztaltól egy széles vigyorral az arcán. - Egyébként ma már nem fogod bent látni. Úgy tudom, épp most száll fel a helikoptere. Sajtós megbeszélés Mr. Kitömött Zsebűvel. - forgatja meg a szemeit leplezetlenül, amitől megint csak felnevetek. A szerkesztőségnél nyílt titok James Olsen gazdagokkal szembeni ellenérzése.
Plusz, ezzel az oldott hangulatú gesztussal el tudom kendőzni, hogy szuperhallásommal csekkolom Jimmy igazát... a propellerek pörgését, a gombok kattogását a műszerfalon, s a pilóta jelentését a felszállásról.
...
A lángok ropogására megállnak a billentyűkön táncoló ujjaim a klaviatúra felett. Nem várom meg a pilóta kétségbesett szavait a tűzről, s mire elhagyja száját a "Le fogunk zuhanni!" felkiáltás, mögöttem becsukódik a liftajtó, így senki nem láthatja, hogy az aknán keresztül távozok, magam mögött hagyva a hétköznapi öltözékemet, hogy immáron szabadon loboghasson köpenyem és piros-kék csíkként repüljek ki a szabadba, egyenesen a lejtmenetet vett gép és a belőle kizuhanó, ismerős alak után.
Tíz emelet.
Öt...
- Ne aggódjon, hölgyem, fogom! - küldök fleé egy megnyugtató mosolyt, derekát átölelve, mert így biztonságos közelbentudhatom tarthatom, balommal pedig kinyúlhatok a szebb pillanatokat is megélt gépért, mielőtt az a fejünkre pottyanhatna.
Nem állom útját a nevetésemnek, miközben székemben hátrdőlve pillantok az asztalomnak támaszkodó Jamesre, aki épp egy tölcsérré hajtogatott újságot tart a szája előtt, azt használva rögtönzött harsonaként.
- Ez az, elértük, hölgyeim és uraim, ez azt jelenti, hogy a Metropolis Sharks átvette a vezetést a Smallville Crowstól! - bokszol a levegőbe lelkesen. Mindig lenyűgöz a benne tomboló, határtalan energia.
- Mesélj, Jimmy, mik a fejlemények? - noha nincs kétségem afelől, hogy akár a kivárás stratégiája is épp ugyanolyan célravezető volna, mint az egyenes rákérdezésé, épp elég ideje ismerem már a srácot ahhoz, hogy elég legyen egyetlen pillantást vetnem rá, s tudni, mikor szeretne valamit megosztani. Eddig ezt a viselkedését csak az asztaltársammal szemben tapasztaltam, szóval teszek is magamnak egy mentális feljegyzést arról, hogy ezt vörös hajzuhataggal büszkélkedő kolléganőmnek majd elfelejtsem említeni.
- Bizonyára már tudsz róla, de a múltkori rendezvényes balhé óta megszaporodtak a jelentések Köpenyescsókáról.
Széles mosollyal nézek rá.
- Köpenyescsóka? - erre nemes egyszerűséggel megvonja a vállait:
- Valahogy neveznünk kell, nem?
Ezzel nem tudok vitatkozni.
- Naaa mindegy, a lényeg, hogy... szóval... ezt ne vedd készpénznek, de tudod, hogy sokat fordulok meg a fotók miatt Perry irodájában és... hát... i-ilyenkor... hall az ember dolgokat... - ha az idegességétől egyre szagatottabbá váló beszéde nem volna elég bizonyíték, már az elárulná a belső konfliktását, ahogy a pillantásomat kerülve mindenfelé néz, mint aki azt próbálja szavai közben felmérni, hallgatózhat-e valaki.
- Jimmy! - szólok rá határozottan, mire felém kapja a fejét. - Elmondhatod, köztünk marad, ígérem!
Különben is tudom, hogy sosem szúrná hátba Perryt. Szóval nem beszélne, hacsak nem olyasmiről hallhatott, amit abszolút fontosnak vél valami... vagy valaki miatt.
- Oké! - bólogat egy hálás mosollyal az arcán. - Tehát úgy hallottam, hogy Perry le akarja venni Loist a Luthor-ügyről.
Elhallgat, egyértelműen a reakciómat figyelve, mire én egy hosszas sóhaj kíséretében igazítok szemüvegemen. Nem mondanám, hogy ilyesmire számítottam.
- És ezt azért mondod el nekem, mert...? - kezemmel gesztikulálok felé, hogy ő fejezze be a mondatot.
- Mert... - Jimmy másodpercek alatt vörösödik el. - Nézd, Lois kitekerné a nyakam, amiért ezt mondom és valószínűleg le is tagadná, de szerintem kedvel téged. Szóval, ha igaz, amit hallottam, te lehetsz a legjobb ember arra, hogy... hát... adagold neki, vagy... nem is tudom, segíts valahogy.
Egy-két helyen bele lehetne kötni a logikájába, de annyi leszűrhető a szavaiból, hogy jó szándék vezérli. Aranyszívű fiatal, aki előtt semmi okom nincs becsapni azt a képzeletbeli ajtót.
- Meglátom, mit tehetek! - aprócska ígéret, de elégnek tűnik ahhoz, hogy Jimmy megkönnyebbülten fújja ki a levegőt.
- Köszi, C. K., te vagy a legjobb! - löki el magát az asztaltól egy széles vigyorral az arcán. - Egyébként ma már nem fogod bent látni. Úgy tudom, épp most száll fel a helikoptere. Sajtós megbeszélés Mr. Kitömött Zsebűvel. - forgatja meg a szemeit leplezetlenül, amitől megint csak felnevetek. A szerkesztőségnél nyílt titok James Olsen gazdagokkal szembeni ellenérzése.
Plusz, ezzel az oldott hangulatú gesztussal el tudom kendőzni, hogy szuperhallásommal csekkolom Jimmy igazát... a propellerek pörgését, a gombok kattogását a műszerfalon, s a pilóta jelentését a felszállásról.
...
A lángok ropogására megállnak a billentyűkön táncoló ujjaim a klaviatúra felett. Nem várom meg a pilóta kétségbesett szavait a tűzről, s mire elhagyja száját a "Le fogunk zuhanni!" felkiáltás, mögöttem becsukódik a liftajtó, így senki nem láthatja, hogy az aknán keresztül távozok, magam mögött hagyva a hétköznapi öltözékemet, hogy immáron szabadon loboghasson köpenyem és piros-kék csíkként repüljek ki a szabadba, egyenesen a lejtmenetet vett gép és a belőle kizuhanó, ismerős alak után.
Tíz emelet.
Öt...
- Ne aggódjon, hölgyem, fogom! - küldök fleé egy megnyugtató mosolyt, derekát átölelve, mert így biztonságos közelben
Lois Lane
alias
Hozzászólások
Pontok
Kor
Foglalkozás
Lakhely
PB
user
Lois & Köpenyescsóka
- Jimmy! Nem találom Clarkot, és ... áh nincs is időm keresni, nincs a helyén. Majd szólj neki kérlek valószínűleg ma már nem leszek bent. - gondoltam írok neki üzenetet... de nem tudom miért nem ezt választottam. Túl személyes? Miért lenne személyes, hisz kollégák vagytok kislány.
- Persze, de miért nem írsz neki üzenettett. Tőled lehet szívesebben ha.... - a tekintetem nem épp arra buzdítja, hogy befejezze a mondatot. Csak bólint egyet. - Hogyne, ahogy meglátom szólok neki. Kéz és lábtörést. - tartja a kezét pacsira, csak sóhajtok, és jó erősen belecsapok, csak remélhetem nem törtem el a kézfejét. Gonoszul vigyorgok, majd elhaladok mellette. Azt se tudom, hogy jól vagyok e így... nem mintha tetszeni akarnék, és mindig illően munkahely dresscode-nak meg felelöen öltözök fel. Igazából, a helikopterről akarom elvonni a figyelmemet.
Mikor felérek a tetőre, mély levegőt veszek, eléggé fúj a szél is, plusz a helikopter se segít a látásviszonyomban, illetve a félelmemen. Elém jön a pilóta.
- Miss Lane? Jó napot, jöjjön csak. - oda vezet óvatosan a koporsómhoz, majd felsegít, beköt, ellenőriz alaposan mindent. Legalább Lex ebben is figyelmes. Plusz pont. Felteszi rám a fejhallgatót, majd előre megy, és hangpróbát tartunk. Mutatom hüvelykujjammal, hogy príma, hallok mindent. De mindig nem nyugodtam meg.
- Ne aggódjon, negyed óra és ott leszünk.
- Nem lehetne öt perc? - kérdezem bizakodva, de a pilóta csak elneveti magát, érzi a félelmem. Mikor elkezd felszállni, szorosan fogom a biztonsági övet. Majd mély levegőket kezdek venni, és kifújni. Épp hogy felemelkedünk elkezd az egész rázkódni.
- Ez normális? - kérdezem idegesen, a pilóta nézelődik mi lehet a gond. Francba.
- Nyugodjon meg, nincs semmi gond. - ohh hogy miért is nem hiszem én ezt el? A pilóta emelkedik még mindig, a rázkódás egyre durvább, majd egy rántást érzek, előre esek, kiszorítja belőlem a szuszt is a biztonsági öv. Még egy rázkódás, majd lecsapódik a tető szélére a helikopter, és elkezdünk előre dőlni. A becsapódás után rögtön érzem a szagot... füstét.
- Francba! Hé kapitány!!! - rángatnám le magamról az övét, ugyanis még hátha kitudok ugrani a tetőre. Mikor végre sikerül kikötnöm magam, nem gondoltam végig az egészet, ugyanis a súlyom, előre esik, és befordul a helikopter egyenesen neki vágódom annak ajtajának, ami kinyílik, és kapaszkodok rajta... lógok a semmibe.
- Úristen, úristen... - motyogom. - Segítség!!! - nem tudom kinek kiálltok. A pilóta kétségbe esett volt, nem tudta pánikba esve, hogy mit tegyen, ő nem tudna értem jönni, mert akkor tuti lezuhanunk. Próbálom felhúzni magam, de sikertelen a lábamat se tudom beakasztani sehova. És hallom a nyikorgást, ahogy csúszik a kopter, érzem a füstöt, amitől köhögök. A kezem pedig csak csúszik, csúszik....
Csak egy sikoly csúszik ki a számon, mikor nem tudom tovább tartani, magam, és elkezdek zuhanni....
Zuhanás közben egy hang se jön ki a torkomon, konkrétan fura, de nem gondolok semmire... csak eltompulok az ijedségtől, és a város hangjától, mintha sikoltozna valaki, aki nem én vagyok.
Becsukom a szemem inkább, nem akarok semmit látni, hátha ha nem látok semmit... majd enyhén becsapódok, valamibe, fáj, de nem zúzódtam össze, és mintha valaki karjaiban lennék... mi van? Megis haltam? Lassan kinyitom a szemem, és egy rikító kék szempár tekint rám mosolyogva, én pedig tátott szájjal nézem.... köpeny, kék ruha, majd lenézek...
- JÓÉG. - szorosabban hozzábújok és erősebben fogom a nyakánál átfonom a karomat.
Clark Kent
alias
Hozzászólások
Pontok
Kor
Foglalkozás
Lakhely
PB
user
Miss Lane + Superman
Tenyerem alatt behorpad a helikopter burkolata azon a ponton, ahol a gép kitartott kezemmel találkozik. Enyhén lejjebb levitálom magunkat a találkozás pillanatában, de nem a karomat érő extra súly miatt, hanem azért, hogy a zuhanó jármű mozgási energiája ne abszolút nullára redukálódjon a másodperc tört része alatt, így valamelyest minimalizálhatom a kárt, amelyet magában a szerkezetben okozok beavatkozásommal, de még fontosabb szempont, hogy csökkenthetem azt a hirtelen rándulást, ami a pilóta testére hatna egyébként. Természetesen emellett nem vonom meg figyelmemet a kipottyant utastól sem.
- Semmi baj, nem fogunk lezuhanni! - kiszélesedik mosolyom a reakciójára és annak érdekében, hogy ezzel reményeim szerint a félelmet csökkenthessem benne, halkan szólok hozzá, közvetlenül a fülébe suttogva szavaimat. Azzal, hogy a hangomra terelem a figyelmét, talán átmenetileg sikerül kizárnom elméjéből az imént történteket és a mostani pillanatok abszurditását.Vetek még egy pillantást a gép fedélzetét elfoglaló férfira, hogy megbizonyosodjak róla, a döbbenet és értetlenség elegyén kívül nem-e látható rajta valamilyen komolyabb sérülés. Erősen zihál, a szíve pedig zakatol, épp úgy, mint a belém kapaszkodó riporteré, ám ez, a körülmények fényében egyiküknek sem róható fel.
- Még egy kicsit kapaszkodnia kell. - szólok újra Loishoz, olyan nyugodt hangon, mintha közelgő esőről informálnám, de a kijelentés valójában egy gyengéd felkészítés a részemről, mert a következő pillanatban emelkedni kezdünk, ahogy felrepülök velük, vissza a Planet tetejére. Hagyom, hogy előbb lábaim érintsék a puhán a szilárd, biztos talajt, majd kicsit előrébb dőlök, hogy leengedhessem a tartott helikoptert. Súlya ellenére egy apró koccanás jelzi, hogy a madár visszatért kiinduló helyére.
- Megérkeztünk! - közlöm "utasommal", akiről lassan leengedem a kezem, hogy érezhesse, már nincs mitől tartania. Amikor pedig elenged, egy udvarias mosoly kíséretében feltartom mutatóujjamat:
- Egy pillanat! - megkerülöm Loist, hogy ahhoz a részhez léphessek, ahol a lángok felcsaptak, hogy a tüdőmet megtelítve fagyos lehelettel olthassam ki őket, mielőtt még a tűznek egyáltalán lehetne esélye elérni az üzemanyagtartályt.
- Nos, remélem, ez nem veszi el teljesen a kedvét a repüléstől a jövőben. Statisztikailag sokkal többen halnak meg évente autóbalesetben. - lépek vissza a nőhöz, tartva azért a távolságot, amit az illem megkövetel.
- Jól van? - buta kérdés, ha azt vesszük, hogy az adrenalin még minden bizonnyal intenzíven munkálkodik a szervezetében. Viszont könnyebben hagynám magára, ha tőle hallom, hogy minden rendben.
- Semmi baj, nem fogunk lezuhanni! - kiszélesedik mosolyom a reakciójára és annak érdekében, hogy ezzel reményeim szerint a félelmet csökkenthessem benne, halkan szólok hozzá, közvetlenül a fülébe suttogva szavaimat. Azzal, hogy a hangomra terelem a figyelmét, talán átmenetileg sikerül kizárnom elméjéből az imént történteket és a mostani pillanatok abszurditását.Vetek még egy pillantást a gép fedélzetét elfoglaló férfira, hogy megbizonyosodjak róla, a döbbenet és értetlenség elegyén kívül nem-e látható rajta valamilyen komolyabb sérülés. Erősen zihál, a szíve pedig zakatol, épp úgy, mint a belém kapaszkodó riporteré, ám ez, a körülmények fényében egyiküknek sem róható fel.
- Még egy kicsit kapaszkodnia kell. - szólok újra Loishoz, olyan nyugodt hangon, mintha közelgő esőről informálnám, de a kijelentés valójában egy gyengéd felkészítés a részemről, mert a következő pillanatban emelkedni kezdünk, ahogy felrepülök velük, vissza a Planet tetejére. Hagyom, hogy előbb lábaim érintsék a puhán a szilárd, biztos talajt, majd kicsit előrébb dőlök, hogy leengedhessem a tartott helikoptert. Súlya ellenére egy apró koccanás jelzi, hogy a madár visszatért kiinduló helyére.
- Megérkeztünk! - közlöm "utasommal", akiről lassan leengedem a kezem, hogy érezhesse, már nincs mitől tartania. Amikor pedig elenged, egy udvarias mosoly kíséretében feltartom mutatóujjamat:
- Egy pillanat! - megkerülöm Loist, hogy ahhoz a részhez léphessek, ahol a lángok felcsaptak, hogy a tüdőmet megtelítve fagyos lehelettel olthassam ki őket, mielőtt még a tűznek egyáltalán lehetne esélye elérni az üzemanyagtartályt.
- Nos, remélem, ez nem veszi el teljesen a kedvét a repüléstől a jövőben. Statisztikailag sokkal többen halnak meg évente autóbalesetben. - lépek vissza a nőhöz, tartva azért a távolságot, amit az illem megkövetel.
- Jól van? - buta kérdés, ha azt vesszük, hogy az adrenalin még minden bizonnyal intenzíven munkálkodik a szervezetében. Viszont könnyebben hagynám magára, ha tőle hallom, hogy minden rendben.
Lois Lane
alias
Hozzászólások
Pontok
Kor
Foglalkozás
Lakhely
PB
user
Lois & Köpenyescsóka
- Nagyon remélem. - motyogom, kissé kevésbé határozottan a választ arra, hogy nem fogunk lezuhanni. Úgy tűnik az erős Lois Lane addig erős, amíg le nem zuhan egy tetőről. Nem kell kétszer mondania, hogy még kapaszkodnom kell, szerencsétlenbe minden erőmmel kapaszkodom, olyan, mint egy kőszikla. Sok kérdésem lesz hozzá, mihelyst földet érünk. Ámulva nézem, ahogy elbír egy helikopterrel is. Tátott szájjal nézem a jelenetet.
Levegőt kapkodom csupán, mikor letesz. Remegnek a lábaim, és próbálok legalább levegőt venni, hogy megtudjak szólalni.
- Kö... köszönöm... - pillanatot kér, én pedig szó nélkül megadom neki. Legalább kitudom végre fújni magam. Térdeimre támaszkodom, és mély levegőket veszek. Majd felnézek, és ismét kiakadnak szemeim, mikor a férfi puszta... leheletével? Eloltja a lángokat.
- Ki ez a férfi... - suttogom magam elé, erőtlenül, gyengén. Érzelmek áradata kavarog bennem. Mikor oly magabiztosan, jó kedvvel, és azzal a mosollyal... a mosolya jesszusom... áll elém, egyszerűen úgy érzem teljesen el pirulok. Még szerencse, hogy a forróságtól, és az ijedségtől amúgy se lenne meglepő, ha teljesen vörös a fejem.
- Őszintén? Egy ideig nem ülök semmire, amire repül... - nos itt végig mérem, de megköszörülöm torkomat, és méltóságteljesen kihúzom magam. - Persze ha a helyzet úgy kívánja... - Jesszusom Lane szedd össze magad.
- Igen jól vagyok. Hála magának. - mosolyodom el, de elég fáradt, ám őszinte mosoly lett. - Mondja ki maga? - szinte csodálattal nézek a férfira. Mert azt is teszem: csodálom. Valami lenyűgöző amit tett, és hogy mire képes. Tudni akarom... tudni akarok róla mindent.
- Semmit nem tudnak Önről az emberek. Valaki fél magától, valaki azt mondja, maga csinálja a baleseteket. Adjon interjút! Hagy ismerjék meg az emberek, hogy bízhassanak önben! - tűz ég szemeimbe, soha nem akartam valamit ennyire, mint ezt. Én legyek az első, aki meginterjúvolja ezt a szuperhőst.
Clark Kent
alias
Hozzászólások
Pontok
Kor
Foglalkozás
Lakhely
PB
user
Miss Lane + Superman
A több spektrumra kiterjedő látás nélkül is könnyű megállapítani a nőben tomboló feszültséget, az érzelmi vívódást, melyet kérdések egész armadája hívhat elő benne most és felszínre törni kívánó gejzírként növeli a nyomást minden pitoszekundummal. Nem tehetem verbálissá, de azért egy büszke pillantást vetek rá leszállásunk után, mert elképeszt az az erő és önuralom, amivel egy ilyen traumatikus esemény után is igyekszik egyből összeszedni és tartani magát. Pedig, ha tudná, hogy semmivel sem tartanám kevesebbnek a kételyei és félelmei miatt.... de erre nem gondolhatok.
- Szóra sem érdemes, örülök, hogy segíthettem! - szokatlan nekem ez a felállás. Valahányszor a képességeimet használtam, mindig odafigyeltem a gyorsaságra, melyet eszközként használhattam, hogy elkerülhessem a kíváncsi tekinteteket és a helyszínen tartózkodók lehetséges kérdéseit. Nem arról van szó, hogy ne akartam volna beszélni senkivel, megbizonyosodni arról, hogy tényleg jól vannak vagy tehetek-e értük valamit, hanem arról, hogy idővel ezek a kérdések óhatatlanul felszínre hoznák, mennyire nem ide tartozok. Így egyszerűbb vörös-kék, elmosódott maszatként, illetve egy jelentéktelen, a szemüvege nélkül az orráig sem látó figuraként jelen lennem az életükben. Most viszont szembetalálom magam Loisszal, az érthető, és minden bizonnyal égető kérdéseivel, a döbbenetével... és valami mással, amit nem sikerül azonnal dekódolnom, amikor pedig összekötöm a pontokat, pillanatok alatt jövök zavarba tőle.
- Biztos vagyok benne, hogy a helikopter tulajdonosa gondoskodni fog arról, hogy semmi ilyesmire ne kerülhessen sor az elkövetkezőekben. - bátorítom, mutatóujjammal a gép oldalán díszelgő "LX" emblémára bökve. És az, hogy a megjegyzését megpróbálom elterelni a "legjobb, ha azonnal visszapattanunk a lóra" mentalitás felé, úgy megkönnyítem a magam dolgát is, mert a másik alternatíva a kutató pillantásával egybevetve... nem, biztosan csak félreértettem valamit.
- Az, hogy ki vagyok, nem... - fontos, fejezném be a mondatot, amely mellett már előre letettem a voksom, arra az esetre, ha bármiféle kontaktusra sor kerülne, amíg köpenyben vagyok. És így is van. Az számít, hogy a velem szemben állónak nem esett semmi baja, az, hogy ki döntött egy vörös köpeny és szokatlan kék maskara mellett, végső soron nem kell számítson. De megállít a beszédben a hév, amit benne látok és a következő szavak, amiket acélos meggyőződéssel címez nekem.
- Én... - igaza van, tudom, mégis habozok. Az embereknek könnyebbséggel szeretnék szolgálni, nem rettegéssel, de az intencióim nem változtatnak azon, hogy egy interjú lehetőségével nem kalkuláltam. Naiv, amatőr hiba a részemről, belátom.
-Most? Idefenn? -pillantok körbe a tetőn, mielőtt a tekintetem megállapodna a helikopteren.
- Nem tartott éppen valahová? Nem szeretnék teher lenni és bezavarni a programjába. - ami miatt küldök is felé egy bűntudatos mosolyt, majd elfordulok tőle, így jelezve, hogy tényleg ideje magára hagynom. Néhány lépés választ el csupán attól, hogy lassan felemelkedve egy személytelen csíkká váljak a szemében... de akkor meg miért nem suhanok máris el?
- Szóra sem érdemes, örülök, hogy segíthettem! - szokatlan nekem ez a felállás. Valahányszor a képességeimet használtam, mindig odafigyeltem a gyorsaságra, melyet eszközként használhattam, hogy elkerülhessem a kíváncsi tekinteteket és a helyszínen tartózkodók lehetséges kérdéseit. Nem arról van szó, hogy ne akartam volna beszélni senkivel, megbizonyosodni arról, hogy tényleg jól vannak vagy tehetek-e értük valamit, hanem arról, hogy idővel ezek a kérdések óhatatlanul felszínre hoznák, mennyire nem ide tartozok. Így egyszerűbb vörös-kék, elmosódott maszatként, illetve egy jelentéktelen, a szemüvege nélkül az orráig sem látó figuraként jelen lennem az életükben. Most viszont szembetalálom magam Loisszal, az érthető, és minden bizonnyal égető kérdéseivel, a döbbenetével... és valami mással, amit nem sikerül azonnal dekódolnom, amikor pedig összekötöm a pontokat, pillanatok alatt jövök zavarba tőle.
- Biztos vagyok benne, hogy a helikopter tulajdonosa gondoskodni fog arról, hogy semmi ilyesmire ne kerülhessen sor az elkövetkezőekben. - bátorítom, mutatóujjammal a gép oldalán díszelgő "LX" emblémára bökve. És az, hogy a megjegyzését megpróbálom elterelni a "legjobb, ha azonnal visszapattanunk a lóra" mentalitás felé, úgy megkönnyítem a magam dolgát is, mert a másik alternatíva a kutató pillantásával egybevetve... nem, biztosan csak félreértettem valamit.
- Az, hogy ki vagyok, nem... - fontos, fejezném be a mondatot, amely mellett már előre letettem a voksom, arra az esetre, ha bármiféle kontaktusra sor kerülne, amíg köpenyben vagyok. És így is van. Az számít, hogy a velem szemben állónak nem esett semmi baja, az, hogy ki döntött egy vörös köpeny és szokatlan kék maskara mellett, végső soron nem kell számítson. De megállít a beszédben a hév, amit benne látok és a következő szavak, amiket acélos meggyőződéssel címez nekem.
- Én... - igaza van, tudom, mégis habozok. Az embereknek könnyebbséggel szeretnék szolgálni, nem rettegéssel, de az intencióim nem változtatnak azon, hogy egy interjú lehetőségével nem kalkuláltam. Naiv, amatőr hiba a részemről, belátom.
-Most? Idefenn? -pillantok körbe a tetőn, mielőtt a tekintetem megállapodna a helikopteren.
- Nem tartott éppen valahová? Nem szeretnék teher lenni és bezavarni a programjába. - ami miatt küldök is felé egy bűntudatos mosolyt, majd elfordulok tőle, így jelezve, hogy tényleg ideje magára hagynom. Néhány lépés választ el csupán attól, hogy lassan felemelkedve egy személytelen csíkká váljak a szemében... de akkor meg miért nem suhanok máris el?
Lois Lane
alias
Hozzászólások
Pontok
Kor
Foglalkozás
Lakhely
PB
user
Lois & Köpenyescsóka
Hirtelen nem is tudom kiről, miről beszél, mikor a helikopter tulajdonosáról beszél, így én is úgy pislogok rá érthetetlenül, és követem merre mutat. Lex Luthor. Sóhajtok, nem hiszem, hogy örülni fog, ha megtudja mi történt. A telefonom nonstop rezeg a zsebembe. Zavar, így előveszem, hogy lenémítsam. Itt áll előttem Metropolis, sőt az egész világ nagy kérdőjele. Most pedig saját szememmel láthattam mire képes, semmi trükk, semmi szemfényvesztés. Ez a férfi tényleg képes mindarra, amiről csak suttogásokat lehetett hallani.
- Balesetek mindig lesznek. Ezt még Lex Luthor se tudja befolyásolni. Biztosra veszem, hogy itt is minden óvintézkedés megtörtént. - válaszolom, tudom úgy is ki lesz vizsgálva, hogy mi a fene történt, és erre én magam is eléggé kíváncsi vagyok.
Észre veszem, hogy kissé zavarba hozom a hirtelen jött lelkesedésemmel. Nem akarom hogy itt hagyjon, addig, amíg nem add számomra valami biztosítékot, hogy nem most beszéltünk személyesen utoljára. Nem szeretnék még egy balesettett szenvedni, hogy felkeltsem a figyelmét.
- Igen.. vagyis ... nem, nem én ... már úgyis elkéstem, és nem hiszem olyan állapotban vagyok, hogy megjelenjek egy sajtó összejövetelen. De .... össze kell szednem magam, mindenhogy, esetleg ma este ? - ajkamba harapok izgalmamba. Nem, nem randira hívtam a köpenyescsókát. Csak szeretnék vele egy exkluzív interjút, egy olyat, amit senki másnak nem adna, és elsőként tudjam publikálni. Nem igazán vagyok férfiakkal ha komolyan érdekelnek rámenősek, de most kivételt kell tennem. - Eljöhetne hozzám, tetőtéren lakom teraszom is van, kettesben lehetünk, a kíváncsiskodó szemek elől... - OH Lois remélem tisztában vagy vele, hogy hatalmas pofon fog érni, és fájni fog? Valahol a távolból pedig tűzoltók, mentők, rendőrség dallamos egybe szirénája hangzik fel, egyre idegesebb leszek a tudatra, hogy elfog menni. Így csak reménykedem jó sokáig tartson míg kinyílik a tető ablaka.
Clark Kent
alias
Hozzászólások
Pontok
Kor
Foglalkozás
Lakhely
PB
user
Miss Lane + Superman
Megvannak a magam fenntartásai azzal kapcsolatosan, amit a balesetekről említ. Nem is azért, mert úgy gondolnám, hogy alapvetően téves a meglátása, szó sincs erről. Általánosságban valóban applikálható ez a gondolkodásmód és irigylésre méltó, mennyire tiszta fejjel közelíti meg a helyzetet ahelyett, hogy szükségtelenül kezdene el bárkire ujjal mutogatni (ami az adrenalinfröccs miatt szintén érthető lehetne). Ami viszont ezt az esetet illeti? Nos, eltér a véleményünk, de ezt elsősorban oly módon tudatom vele, hogy szelíd mosolyt küldök felé, tükrözvén azt a csodáló pillantást, amit nem olyan rég én kaptam tőle.
- Ha engem kérdez, ehhez azért még a Holnap Emberének is lesz egy-két hozzáfűznivalója. - élek azzal a megnevezéssel, melyet a Washington Post aggatott Lexre a feltalálói erőfeszítéseiről szóló tudósításukban. Mert legyünk őszinték, ha valaki, akkor a világ legokosabb vezéregyénisége biztosan nem fogja megengedni magának, hogy egy ilyen hiba megismétlődhessen. Arról már nem is beszélve, hogy a szóban forgó baleset olyasvalaki testi épségét fenyegette, akiért ő maga küldte a helikopterét.
- Remélem, nem keverem bajba azzal, hogy távol tartom attól az összejöveteltől! - félreértés ne essék, nagyon is örülök, hogy jól van és nem bántam meg azt, hogy közbeléptem, azonban bűntudatot éreznék, ha éppen a jelenlétem, pontosabban mondva, a tény, hogy látott... igazán látott engem, befolyásoló tényező volna a terveiben. Elvégre, ahogy korábban próbáltam rá utalni, nem számít a személyem. Vagyis, nem kellene számítson, de neki valamiért mégis fontosnak tűnik. Ezért torpanok meg még azelőtt, hogy a levegőbe emelkednék.
- Ha biztos ezt szeretné, legyen hát ma este, Miss....? - úgy fordulok vissza, a szemébe mélyesztve pillantásomat, hogy lábaim közben már nem érintik a tetőt, néhány centiméterrel afelett lebegek.
- Mindazonáltal tudnia kell, hogy olyan válaszokat kaphat, amelyekre nem biztos, hogy készen áll! - ezzel inkább magamat igyekszek felkészíteni a lehetséges következményekre. Ennek a lépésnek el kellett jönnie, előbb vagy utóbb. Más kérdés, én készen állok-e arra, hogy lássam a riadalmat és megvetést a szemében, mikor megtudja mi is vagyok.
- Ha engem kérdez, ehhez azért még a Holnap Emberének is lesz egy-két hozzáfűznivalója. - élek azzal a megnevezéssel, melyet a Washington Post aggatott Lexre a feltalálói erőfeszítéseiről szóló tudósításukban. Mert legyünk őszinték, ha valaki, akkor a világ legokosabb vezéregyénisége biztosan nem fogja megengedni magának, hogy egy ilyen hiba megismétlődhessen. Arról már nem is beszélve, hogy a szóban forgó baleset olyasvalaki testi épségét fenyegette, akiért ő maga küldte a helikopterét.
- Remélem, nem keverem bajba azzal, hogy távol tartom attól az összejöveteltől! - félreértés ne essék, nagyon is örülök, hogy jól van és nem bántam meg azt, hogy közbeléptem, azonban bűntudatot éreznék, ha éppen a jelenlétem, pontosabban mondva, a tény, hogy látott... igazán látott engem, befolyásoló tényező volna a terveiben. Elvégre, ahogy korábban próbáltam rá utalni, nem számít a személyem. Vagyis, nem kellene számítson, de neki valamiért mégis fontosnak tűnik. Ezért torpanok meg még azelőtt, hogy a levegőbe emelkednék.
- Ha biztos ezt szeretné, legyen hát ma este, Miss....? - úgy fordulok vissza, a szemébe mélyesztve pillantásomat, hogy lábaim közben már nem érintik a tetőt, néhány centiméterrel afelett lebegek.
- Mindazonáltal tudnia kell, hogy olyan válaszokat kaphat, amelyekre nem biztos, hogy készen áll! - ezzel inkább magamat igyekszek felkészíteni a lehetséges következményekre. Ennek a lépésnek el kellett jönnie, előbb vagy utóbb. Más kérdés, én készen állok-e arra, hogy lássam a riadalmat és megvetést a szemében, mikor megtudja mi is vagyok.
Lois Lane
alias
Hozzászólások
Pontok
Kor
Foglalkozás
Lakhely
PB
user
Lois & Köpenyescsóka
- Oh Mr. Luthor.. igen, biztosra veszem, kifogja vizsgáltatni, és valószínűleg megbünteti a vétkest. - sóhajtok. Eléggé szigorú ember, főleg ha az imidzzséről van szó. Ez pedig igencsak ronthat rajta. Hisz két ember majdnem meghalt.
Mély levegőt veszek, igyekszem elkergetni ennek gondolatait, most egyenlőre az előttem álló férfira igyekszem összpontosítani.
- Higgye el, inkább hálásak lesznek, hogy megmentett, a legkevesebb az, hogy egy sajtóközvetítésről lemaradtunk. - legalábbis reménykedem Perry prioritásán. De az is lehet, hogy ahogy meghallotta hogy valami baj van, gyorsan valakit taxiba tett helyettesíteni. DE most jelenleg úgy érzem ez a legkisebb problémám. Bátorkodom így, kissé lehet harciasan is, bár nem akarom megijeszteni az interjú ötletemet. Az emberek csak találgatnak vele kapcsolatban, így semmi bizalmuk sincs meg. Én most láttam mire képes, tudom nem egy csaló, és biztosra veszem, hogy nem ő rontotta el a helikoptert sem, hogy megmenthessen valakit. A tekintete egyszerűen.... egyszerűen ismerős, és bizalmat sugároz. Nem tudom megfogalmazni pontosan ezt az érzést.
A pozitív válaszára széles mosoly kerekedik arcomon.
- Miss Lane. Higgye el, nem fogja megbánni! - szinte ugrálnék örömömben, de természetesen vissza fogom magam.
- Higgye el, felkészült vagyok, és bízhat bennem! - húzom ki magam méltóságteljesen. - Legyen este 10 esetleg? - Hat óra van, így lesz időm bőven elintézni a dolgokat, biztosra veszem addigra bőven haza érek, és rendbe tudom tenni magam, a teraszt.
Hallom léptek hangjait, hogy több ember rohan fel a lépcsőn elérve a tetőt. Mindjárt vége, elszakadunk...
- Ígérje meg, hogy ott lesz! - kérlelem, mielőtt eltűnne az égen. Nem akarok pofára esni...
Ajánlott tartalom
alias
Hozzászólások
Pontok
Kor
Foglalkozás
Lakhely
PB
user
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.