Selina Kyle aka Catwoman

Egyszer kerültem csak az Arkhamba, ott a következő jellemzést írták rólam: "műkedvelő, ravasz, önző, szeszélyes, manipulatív, kleptomániás." Kihagyták az ördögien csábítót, a tökéletes improvizálót, a merészt, szókimondót és a végtelenül pofátlant. Nem vagyok sem megbízható, sem könnyen kiismerhető, mert persze minden, amit az imént felsoroltam mind igaz. Önző vagyok és önös érdekek vezérelnek, de nekem is van gyengém, ez pedig az árvák és a hányattatott sorsú személyek. Sose voltam Robin Hood, nem, azt meghagyom a Zöld Íjásznak, de tény, hogy azt a sok pénzt, amit összekaparok egy-egy munka után, nem csak teljesen magamra költöm. Ez az az oldalam, amelyet senki nem ismer - okkal - és nem is fogom hagyni, akárkinek, hogy megismerje. Amíg az emberek önzőnek és egocentrikusnak tartanak, addig nem fogják hinni, hogy van egy ilyen gyenge pontom. Nem ragaszkodok érzelmileg semmihez és senkihez, de magammal kapcsolatban meglehetősen bosszúálló és haragtartó személy vagyok. Elflörtölgetek mindenkivel, aki az utamba kerül, mindig tesztelem a határaimat és hogy meddig jutok el. A hősöket különösen szeretem az ujjaim köré csavarni, de komoly dologra tőlem nem számíthatnak, még ha néha hiányzik is a nyugodt élet. Elég, ha azt hiszik, hogy a csillogó tárgyak, a szép festmények, értékes információ és a pénz hajt.
Egyébként nem véletlenül választottam a macskát, mint alteregót. A macska jellemre épp olyan, mint én: csak magára gondol! Hízelkedik, ha akar valamit, elveszi, ami megtetszik neki, ha bajba kerül, beveti az óriási cica szemeket, de legfőképp: ha ő nem akar valamit, akkor nem is csinál semmit. A saját területem (otthonimat, East Endet) úgy védem, ahogy Batman Gothamet próbálja megtisztítani. Habár tolvaj és rabló vagyok, nem áll tőlem távol a gyilkolás sem. Szemrebbenés nélkül lökök le másokat épületek tetejéről, vagy lövök le, és még csak lelki furdalásom sincs (Szia Sionis)! Gyerekkori traumáim erős, független nővé tettek, akinek nincs szüksége semmire és senkire. Mindent, amit teszek, azért teszek, mert ehhez van kedvem. Na jó, azért az túlzás, hogy nincs szükségem senkire.. Családom, szeretteim foggal, karommal védem, és ezekre van példa. A legtöbb eset a bátor próbálkozók halálával végződött. Ez adja a kettősségem. Nem vagyok rossz ember igazából... Gyerekkoromól kezdve tudom, hogy milyen nehéz Gothamben az élet, szóval próbálok a szegényeken és árvákon segíteni.. mindezt persze úgy, hogy bűnöző életmódot folytatok és rendkívül gyakran kerülök összetűzésbe szuperhősökkel, és szuper-bűnözőkkel is. Amolyan kiszámíthatatlan szürke zóna vagyok. Nem vagyok elég gonosz szuperbűnözőnek, és nem vagyok elég jó se anti-hősnek, vagy hősnek se. Persze egyszer ide segítek, egyszer oda, de ami biztos: mindig a saját oldalamon vagyok. Mióta Batman a várost járja, azóta vagyok én is macska, és töröm fel a széfeket, ajtókat, profi szinten értek minden riasztóhoz és rendszereikhez. Vágyom a lopás adrenalin löketét, és az igazság bajnokaival való kergetőzés izgalmát. Már ez az életem. Nem tudnék visszafordulni. Soha.

- Nem ebben állapodtunk meg! - hallom immár szerintem sokezredjére. Természetesen megint átvertem valakit, mert nem én lennék én, ha ez így lenne. A gothami vízművekből kellett ellopnom egy nagyon fontos pendrive-ot, ami a víztisztítók hozzáférését tartalmazta. Persze a megrendelő megkapta a pendrive-ot, ahogy az kérte, de mire leadtam már letöröltem róla mindent, így a fél millió dolláros díjat egy üres kacatra cserélte el.
- A pendrive-ot kérted, meg is kaptad! - csak nem gondolta ez a hülye, hogy majd a saját ágyamba szarok? A csapvizet én is iszom, én is fürdök benne. Nem fogok olyan információt átadni egy terroristának, aki az én életemet is meg akarja keseríteni.
- Megfoglak ölni, te ribanc!! Kitépem azt az éles nyelvedet és ...
- Húzz sorszámot Giorgio, hosszú a várólista! - vágok közbe és rányomom a telefont. A vörösre rúzsozott ajkaimra egy elégedett mosoly költözik, aztán ledobom a telefont a járdára, csak az 10 emelettel lejjebb van, míg én a tető szélén fekve élvezem Gotham csendesnek és csillagfényesnek cseppet sem nevezhető, de legalább esti fényekkel teli éjszakáját.
Már azóta művelem mások átverését, mióta az eszemet tudom. Mióta elszabadultam az árvaházból, a stricimtől, és neki álltam tolvajkodni. Áh igen, hosszú út vezetett ám idáig.

A gyerekkorom...
Ez a rész rendkívül rövid. Vannak emberek, akik kénytelenek hamarabb felnőni, mint az átlag. Az én életem közel sem volt fenékig tejfel, hiába gondolja ezt manapság már bárki, aki meglát. Anyám öngyilkos lett, miután megőrült, s levetkőzte emberi mivoltát. Ezután apám az alkoholhoz fordult, és egy húzós este után bele is halt, hátra hagyva szinte még tinédzser valómat és kishugom, Maggiet. Habár ő állami gondozásba került, én nem volt hajlandó ilyen életet élni. Megszöktem az árvaházból, és az utcán élve lopni próbáltam az életben maradásért. Végül két férfi fülön csípett lopás közben, ám ahelyett, hogy helyben hagytak volna azonnal, felajánlották nekem a lehetőséget, hogy dolgozzon nekik. Hülye lettem volna nem bele menni a dologba. Hamarosan megtanultam tőlük trükközni, szemfényt veszteni, zárat feltörni, riasztót hatástalanítani, számítógépet feltörni. Itt szereztem tökéletes hajlékonyságot, tanultam akrobatikát, és tökéletes zsebtolvaj lett belőlem.

Fiatal felnőttkorom...
Miután kitanultam minden, az utcán folytattam az életem, immár egyedül, elhagyva mentoraimat, de sosem feledkeztem meg húgomról. Gyakran visszajártam hozzá, ám csak titokban. Mivel a zsebtolvajlás már kevés volt ahhoz, hogy jól lakjak, a prostitúcióhoz fordultam. Éveken keresztül dolgoztam egy Stan nevű strici keze alatt, miközben egy fiatalkorú lányra felügyeltem. Persze voltak gondok... miután Stan egyik alkalommal szinte rommá vert engem és az utcán hagyott, a segítségemre egy gothami detektív sietett, és küldött tovább a Vadmacska nevű hőshöz, aki mellesleg profi boxoló. Ő tanított meg verekedni, megvédeni magamat. Ám ezt a tudást nem önvédelemre, hanem bosszúra használtam. Miután egyik éjjel láttam Batmant akcióban, elhatároztam, hogy magam is csatlakozok a díszes kompániához: ekkor jött létre Macskanő. A jelmezt magam varrtam és csináltam meg. Amint elkészült, meglátogattam Stant, és viszonoztam a szívességet: a szart is kivertem abból a kis fattyúból. Távozásakor magammal vittem Hollyt, az akkor még kiskorú lányt is, akire vigyáztam a strichelés alatt. Nem tudom, hogy került Stanhez, de abban biztos voltam, hogy nem fogom ott hagyni neki és a rohadék cápáknak.
Hogy felismerjenek, (hiszen minden hősnek és bűnözőnek van valami jele, szimbóluma) én karmolás nyomokat hagyok... mások arcán. Így volt ez Stannel is, és a Falcone család egyik tagjával is, Carmine-nel, aki később Stannel összedolgozva elrabolta a húgomat. A strici halálát lelte a velem folytatott küzdelemben, amiért később Batmannel is szembe kellett néznem, ám a kérdőre vonást igen elegánsan kezeltem: megcsókolta a denevért, mélyen megkarmoltam a mellkasát, majd elégedett kuncogással elszöktem az éjszakában. Kis idő elteltével Maggieből eddigre apáca lett, az keze alá helyeztem el Hollyt. Nála biztonságban volt.

Felnőttkorom...
A múltra visszatekintve kivehető, hogy mint Macskanő sose voltam jóban Falcone-ékkal. Olyannyira, hogy a híres gengszter család esküvőjén meg is próbáltam meglopni őket, csak hogy borsot törjek az olasz maffia család orra alá. Batman persze beleköpött a levesembe (nem is értem mit keresett ott), ami miatt mind a ketten futni kényszerültünk. A Falcone család ekkor tett milliós méretű vérdíjat az én (és a férfi) fejére.
Az életem rendkívül hullámzó volt a továbbiakban. Batmant segítettem néhány ügyben, ám csak azokban, amely East End és az én javamra váltak. Aztán csatlakoztam Two Facehez és csapatához, megismerkedtem a bűnözőréteg híres-neves tagjaival, mint például Dwarfstar, Poison Ivy, Harley, Joker... Sokukkal együtt is dolgoztam ideig-óráig, némelyiket megkedveltem, némelyiket nagyon nem. Volt, amikor egymás ellen is dolgoztunk, de sosem voltam az a kifejezetten haragtartó, főleg, mert általában én voltam az, aki átvágta a másikat, és inkább nekem kellett "megbocsájtást" elnyernem.
Megkeresett (vagy inkább mások zsebében és számláján talált) pénzemet végül egy éjszakai klubba, szórakozóhelybe fektettem bele, amelyet "The Thin Roof"-nak hívnak. Extra bevételeim innen származnak.
Ebben az időszakban hagyta ott apáca létét Maggie, és házasodott össze Simonnal. Örültem annak, hogy megtalálta az útját, azonban később elrabolta őket Black Mask. Simont megölte, Maggiet pedig annyira megkínozta, hogy eszét vesztette és pszichiátriai intézetbe került: nem beszélt már és csak bámult ki a fejéből. Sose éreztem még magamat ennyire piszkosul szarul. Saját magamat hibáztattam, de végül is sikerült megmentenem a húgom és megöltem Black Mask-et, aki azonban később új életre kelve, mint Black Lantern bosszút szervezett. Ismét a húgomon keresztül próbált hozzám férkőzni, de ekkor már Ivy és Harley segítségével állítottam meg a férfit. Maggie ezután, hiába menekült meg, csak annyira tért észhez, hogy visszatért belé az élet, de elkezdett engem okolni férje haláláért, és a saját állapotáért. Mániájává vált, hogy engem egy macskadémon szállt meg, és "Sister Zero" néven felvette az apácák szokásait... fegyverekkel... Egy találkozó után vele kiderült, hogy életének egyetlen célja  az lett, hogy "megmentse" nővérét: azzal, hogy megöli és eljuttatja istenhez a lelkét.

Halkan felsóhajtok. Hiányzik a húgom, de azt is tudom, hogy most már legalább nem kell féltenem. A szemem sarkából mozgást látok és meglátom Batsy árnyát elsuhanni az egyik tető mögött. Ajkaimra játékos, zsivány mosoly húzódik és egy pillanat múlva az én árnyam követi őt a sötétségben.