Harley Quinn

Egyszer régen egy messzi messzi galaxisban… Jajj várj, rossz csatorna, hadd javítsam ki.
Sziasztok! Harley Quinn vagyok, egy átlagos, szőke, kékszemű, pszichológus, aki él hal a szaftos titkokért, ami a fejedben lakozik. Hahh, nem tudok őszinte lenni, ezért ne haragudj, de a hangok tudod, azok akik mindig a fejünkben beszélnek valami egészen furcsa módon hozzák rám a frászt. Nem vagyok dilis, erre meg merek esküdni a Te életedre is, de aztán ne fogd rám ha holnap már nem kelsz fel. Papírom ugyan nincs róla, de egyszer régen akár magamnak is írhattam volna, már manapság engem nem engednének praktizálni. Pedig az emberek egészen biztosan boldogan távoznának, mert az ötleteim, az elmém megborult része igazán ki tudná őket zökkenteni a depresszióból vagy egyéb agymenésből.
Na jó mesélnem kellene magamról nem csak feleslegesen fecsegni, nem is tudom mit mondhatnék, magam szerint egy érdekes lány vagyok, nem átlagos, de ezt elég ha rám nézel és megállapítod. A hajam egészen furcsa színekben pompázik, bár manapság már megesik, hogy a kék és a piros kikopása után csak hagyom szőkén, de azt is elég hamar megunom. A ruháim mindent tükröznek, csak az ép elmém nem, szeretem ha kihívó, szeretem ha nem átlagos, legyen kicsit sok, nagyon magabiztos, de mindenképpen árulja el rólam a szettem, hogy ma igazán őrült kedvemben vagyok.
Mondtam már, hogy ritkán vagyok szomorú? Miért is lennék, az élet szép, az élet zajlik, néha persze Joker tud úgy nézni rám, hogy legszívesebben nyakon szúrom magam, de ez az érzés olyan hamar elmúlik egy robbanást követően, mintha sosem lett volna.
Sokan hasonlítanak egy ovis kislány szintjére,de ezt csak a két copf teszi és a cuki mosolyom, és a nevetésem, valld be, ha meglátsz nem mondanád meg, hogy már öltem embert, eskü véletlen volt, nem volt szándékos, de éppen rossz helyen voltak, rossz időben.

Joker már 2 hónapja, hogy felszívódott, jellemzően rám se hederít, ami kicsi szívem rettenetesen összetöri, de nem azt jelenti, hogy nem tudok magammal mit kezdeni. Depresszió, összetört szívnek nincs helye az életemben, könnyen orvosolom a gondjaimat és a legjobb hobbimat előszedve indulok neki szépítkezni…. Pfff, nem, persze, hogy nem egy szalon lesz a mai célpontom. Vagyis miért ne lehetne, csak egy kicsit más értelemben, onnan is lehet pénzt leakasztani, hogy aztán csini rucikat vegyek magamnak.
Vaaagy, na igen ez az ami jobban beleillik tökéletesen zűrös életemben, egy pláza, tele emberekkel, jómagam, viszonylag visszafogott megjelenéssel és egy bolt, telis tele csilli villi, ruhákkal.
- Ivy, drágám ma megújulni van kedvem. - szólok bele a telefonba, amit két csörgés után vesz fel a túloldalon az én vörös hajú barátnőm. Mi nem gyakran járunk el otthonról, vagyis ez nem teljesen igaz, mi indokolatlanul nem járunk el otthonról. Talán én nagyobb kalandor vagyok, simán beülök egy mozifilmre egyedül, popcornnal a kezembe és nagy üdítővel, hogy a vígjátékon végig hangosan nevessek és a horror filmeken hangosat sikítsak, vagy végső soron nevessek, ha annyira ijesztő, hogy a többiek sikítoznak. A gyávák, nem tudják milyen, amikor az egész arcodon folyik a vér, mert előtte valaki kpen nyomott egy nagy bottal, vagy amikor olyan fura alakok akarnak elkapni, akik kétszer nagyobbak nálad. Ezek visítoznak egy filmen, amit mindenki tud, hogy csak film, statisztákkal millió kamerával és még vagy száz emberrel a törénések mögött.
Megint elkalandoztam, ilyen az, amikor ezer felé járnak a gondolataim. Síri csend a telefonban, talán a kattogó kerekeimet hallotta a túloldalon, megrémül, amikor ezerrel pörög az agyam, olyan durván mozognak ilyenkor az energiáim, hogy talán a telefon másik oldalán is érzékelik. A fülemtől elemelve a telefont nézek rá, jobban szemügyre véve, hogy most csak álmodtam e, hogy valóban beköszönt valaki, vagy tényleg így történt e.
- Halo! - teszem vissza a számhoz a mikrofon részt és egy kicsit határozottabban szólok bele.
- Harley! Hajnali 2 óra van, mégis mi a francért akarsz ze pont most megújulni. - a falon lévő órára nézek, és felkuncogok, amikor belém csap a felismerés.
- Sosem lehet elég korán kezdeni. - vonom meg a vállam. - Most jössz vagy nem? - kérdezem már kicsit türelmetlenebbül. Tudja, hogy ha valami hülyeséget a fejembe veszek, azt megvalósítom és mostanában sok ilyen jár a fejemben, unatkozok, nincsen semmi izgalmas mostanában így ma reggelre kifosztok valami drága kis butikot vagy többet még nem döntöttem el mihez lesz kedvem.
- Fél óra múlva ott vagyok érted kisbohóc, csak ne kezdj bele semmibe nélkülem. - szinte vihogva teszem le a telefont és a szekrényhez rohanok, hogy valami csini szettet öltsek, amibe kényelmesen tudom majd magamra aggatni a különleges választásaimat az este folyamán. A hajamat két copfba fogom, a rúzsom letörlöm az ajkam felől, és a tükör előtt állva kacsintok egyet, majd a hangos dudaszóra indulok is meghódítani a világot.

Különleges képesség? Nem elég szerény személyem kezemben a kedvenc fakalapácsom? Tudom, tudom ez nem képesség,de még nem láttad milyen jól bánok azzal a kis “bottal”, amivel jobban ütök, mint a baseball játékosok. Jól célzok, csak adj a kezembe egy fegyvert, aztán menj jó messze és imádkozz, hogy az almát találjam el a fejeden és ne az agyadba hatoljak a golyóval. Én csak a kezem elé tenném a kezem és annyit mondanék ‘hupsz’ majd vállat vonva elsétálnék. Képesség vagy sem, de nem sok empátia van bennem az emberek iránt, vannak akiket elviselek, de a nagy szerelmen kívül nem nagyon vagyok érzelmes lélek. Látom, ha valaki cuki, ha valaki kedves és én is tudok olyan lenni, de mindez csak a felszín és jobb ha így is marad, mielőtt még megséreném saját magam valami nagyon rosszal.
Nem meséltem még, de amikor kislány voltam az anyám beíratott valami béna torna tanfolyamra, haszna ugyan lett, mert a mai napig elég hajlékony vagyok és a közelharcban ezt elég jól tudom hasznosítani. Na meg a boksz, ami személyes kedvencem volt stressz levezetésének, amíg mások bánatát hallgattam a karosszékben, jegyzettömbbel a kezemben. Csodás egy sport annak, aki olyan életet élt mint én.