Lucy Lane

Sokak szerint a nővérem és én olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz, ellentétek, de az igazság az, hogy talán nem is különbözünk annyira. Lois tett róla, hogy sokszor a figyelem középpontjába kerüljön, hála nagy szájának és temperamentumos természetének, így nem meglepő, hogy én tűntem a jó kislánynak mellette, a félénknek és visszahúzódónak, pedig az igazság az, hogy nem vagyok én teljesen az. Mégis, sokszor okosabb a háttérből csendben figyelni, mint beleugrani a dolgok közepébe. Biztonságosabb…
Apropó biztonság, nos… a nővérem azért jól tudta, hogy nem vagyok én olyan szófogadó, mint amilyennek sokan hisznek, mert valahogy mindig sikerült megtalálnom az olyan emberek társaságát, amelyek bajt hoztak a fejemre. Rosszkor lenni rossz helyen… na ahhoz nagyon értek, de Lois mindig ott volt, hogy segítsen, mint valami őrangyal, kockáztatva ezzel akár a saját testi épségét is. Felnézek a nővéremre, hősnek látom, de ezt sosem vallanám be neki. Legalábbis egyelőre biztosan nem. Térjünk vissza hozzám.

Tudok én is makacs lenni és határozott, mégis hajlandó vagyok beismerni, ha valamiben tévedek. Vannak helyzetek, amikor a másik végletet képviselem, a mérleg igazán illik hozzám e téren, mert fontos a stabilitás, hogy a mérleg nyelve mindig egyenlően álljon.
Nővéremmel ellentétben nem járatom mindig a számat, én tudom, hogy mikor kell hallgatni és egyáltalán nem jellemző rám az, hogy fejjel a falnak menjek. Megfontolt vagyok, átgondolom a lehetőségeket, mérlegelek és úgy cselekszem, ahogy azt a legjobbnak vélem. Ez persze nem mindig a jó döntés, de a hibáiból tanul az ember, ha pedig mégse, akkor mindig ott van az Ő személyes hőse, hogy segítse.

Az emberek szeretik a társaságomat, mert mindenkivel szót értek, kedves vagyok, sokszor mosolygós, életvidám és energikus, ritkán tűnök fáradtnak vagy mélabúsnak. Sokak számára felüdülés a társaságomban lenni, mert ha ott vagyok, akkor garantáltan nem fognak unatkozni, mindig igyekszem feldobni a környezetemet és bár nem vagyok egy irányító típus, rá szoktam érezni arra, hogy milyen utak felé próbáljam meg az embereket terelgetni.
Pozitív személy vagyok, aki az élet jó oldalát látja és a benne rejlő megannyi lehetőséget, amelyeket igyekszik kihasználni és megélni a pillanatot. Benne vagyok az őrültségekben, de azért előfordul, hogy nyuszi módjára megszeppenve állok bizonyos ötletek előtt.

Ami viszont gyengeségem, hogy egészen könnyű engem befolyásolni. Én rám nem jellemző a manipuláció és némileg hiszékeny vagyok, hazudni pedig rémesen tudok. A titkokat viszont én is megtartom - na jó, többé kevésbé -, mint a nővérem, bár tőlem már szivárogtak ki apróságok, de esküszöm csak a jó szándék vezérelt. Ami… hát nem mindig ért célt.

Röviden: én se vagyok tökéletes, ahogy senki ezen a világon, csak egy egyszerű ember vagyok, hibákkal, amelyeket beismer. Meg vagyok békélve önmagammal, szeretek az lenni, aki vagyok és szeretném felfedezni még a világot, mely megannyi varázslatos dolgot rejt.

Néhány információ Lucyról:
- A nővére számára a legfontosabb, hősként, őrangyalként tekint rá.
- Nincsenek káros szenvedélyei, már ha a kávézást nem tekintjük annak. Az bármikor jöhet, a legkülönbözőbb ízekben. Szereti a különlegességeket.
- Szeret csinos lenni és elegáns, amolyan csajos csaj, ezt pedig a munkája is megköveteli. Jól ért a ruhák és ékszerek összepárosításához, így tud szolid lenni, de kihívó is, attól függ, hogy mikor mire van szükség.
- Az apjának hála Ő is ért valamennyire a közelharchoz, akárcsak nővére, de inkább a lőfegyver az erőssége. Egész pontosan céloz, meglepően ügyes, de ezt a családon kívül senki más nem tudja róla, ahogy azt se, hogy őriz magánál fegyvert, mert jobb félni, mint megijedni.
- Szeret rajzolni és festeni, amolyan művész lélek, így a kreativitását nem csak a munkájában, de a magánéletben is kiéli. Az otthonában több olyan kép is van a falakon, amiket Ő maga készített.
- Imád utazni, egyszer szeretné bejárni a világot.
- Talán meglepő, de remekül vezet, többször vett már részt tesztvezetéseken. Élvezi az adrenalin adta helyzeteket, így próbálta már a vitorlázórepülést is, bár nehezen veszi rá magát az új extrém sportok kipróbálására, viszont, ha megteszi, imádja minden percét.
- Szeret táncolni is, jó ritmusérzéke van és kellemes a hangja is. Ő az a lány, aki a zuhany alatt is szívesen énekelget.
- Akárcsak a nővére, Ő is mélyen belül rendkívül érzékeny, csak míg ezt Loisból szinte senki se nézné ki, addig nos, Lucyn látszik. Ő nehezen tagadja le az érzéseit és mutat más arcot a külvilág felé, mint amit érez. Nem lenne jó pókerjátékos. Nem is az egyébként, nem szereti a kártyajátékokat és a szerencsejátékot sem.

Metropolis...
Hát ennyi év után ismét itt vagyok.
Sokáig nem gondoltam, hogy valaha hosszabb időre is visszatérek majd ebbe a városba, de valami mégis megváltozott vagy talán én vagyok az, aki változáson ment át. Felnőttem és most már felnőtt fejjel egészen másképp látom a múltam, mint régen, amikor még oly szeszélyes voltam és nem foglalkozva azzal, hogy kit bántok meg, hátat fordítottam az életem három legfontosabb embere közül kettőnek azért, hogy végül a harmadik mellett kössek ki. Ez volt vajon a helyes döntés? Erre a kérdésre a választ már soha nem tudom meg, mert az idő kerekét nem fordíthatom vissza, így nem nézhetem meg a másik utat és nem is léphetek rá. Talán egy másik életben… egy alternatív valóságban.

Igazából nem lehet okom panaszra, mert jó életem volt, főleg oly sok szerencsétlen sorsú emberhez képest, mégse éreztem annak. A szüleink elváltak, ez a válás pedig egy törést idézett elő bennem, mely választásra késztetett. A szívem kétfelé húzott, mégse voltam képes osztódni, hogy mindenhol ott legyek és bár anyám felé indultam el, mégis amikor Lois apánk mellett döntött, nem voltam képes elhagyni Őt. Bár anyámnak fordítottam hátat, a nővérem… Ő volt számomra a minden, mégis talán e tettemet korrigáltam a későbbiek során, amikor mégis anyám mellé szegődtem. Na de ne rohanjunk ennyire előre.

Apánk egy erős kezű vezető volt, egészen a tábornoki rangig jutott, így ha akarta, ha nem, de a munkáját nem volt képes teljesen az otthon falain kívül tartani. Tőlünk is fegyelmet követelt és megvoltak a maga rigolyái. Ezek közé sorolnám például azt, hogy kötelességének tekintette, hogy megtanítsa a lányait az önvédelemre. A világ veszélyes hely, egy tábornok családja pedig könnyen célponttá válhat. Loissal együtt megtanultunk bánni a lőfegyverrel, ahogy a küzdősportokba is bele kellett vetnünk magunkat. Lőni még egészen szerettem, ügyes is voltam benne, de a közelharc sose volt az erősségem, az inkább a nővérem érdeme volt. Az elvárások pedig folyamatosan nőttek, a testvérből szinte anya lett, én pedig… én pedig ismét egy nehéz döntést hoztam. Hogy miért tettem? Önzőségből vagy pont annak ellenkezőjéből? Talán még én magam se tudom, de hirtelen hoztam meg a döntést, hogy ne visszakozhassak. Így is túl sok évet vettem el a nővéremtől, ideje volt, hogy végre kiteljesedjen, önmagával törődhessen, így felvettem anyámmal a kapcsolatot, majd rövid idő múlva már hozzá is költöztem.
Lois mindig mellettem állt, mégis zavart, hogy újra és újra a fejemhez vágta, mi mindent tett értem az évek alatt, így talán gyerekes dac is volt ez a tett, mely oly meghatározó lett. Ő mindig más volt, mint én, bátrabb, vagányabb, igazi harcos amazon, én pedig sosem léphettem ki az árnyékából. Apánk is szerintem csak Őt látta, engem sosem, mert mindig én voltam a gyengébb, nem csak a fiatalabb, de úgy érzem, hogy nem ismernek. Az igazi Lucyt nem ismerik.

Anyám mellett viszont minden megváltozott. Bár annak idején mérhetetlen csalódás volt az arcán, amikor én se Ő mellette döntöttem, mégis megbocsátott nekem és én lettem a kis virágszála, a szíve csücske. Végre azt éreztem, hogy észrevesznek, hogy valakinek igazán számítok, hogy én is elég vagyok. Nem voltak elvárások, nem kellett újabb zúzódásokat szereznem csak azért, hogy apám szemében némi elégedettséget lássak, hanem lehettem csak… csak egyszerűen én. Sok barátot szereztem, boldog életem volt, és még az egyetemre is jelentkeztem, hogy rendezvényszervezést tanuljak. Ez egy olyan szakma, amely által kiteljesedhetek. Mindig szerettem az emberek társaságát, a zsúfolt eseményeket és a kreativitásom és a szépérzékem lehetővé tette, hogy egy ilyen szakmában helyezkedhessek el. Jó eredményekkel végeztem, majd tapasztalatot szereztem és időközben felnőttem.

Férj és gyerekek? Nincsenek. Voltak barátaim, rövidebb és hosszabb párkapcsolataim, mégis mind zátonyra futott, én pedig itt állok 26 évesen és bár sikeres vagyok a munkámban, mégis, néha úgy érzem, hogy nem vittem semmire. Elgondolkodom azon, hogy jó utat választottam-e, és be kell ismernem, hogy hiányzik a nővérem. Ezért vagyok most ismét itt, Metropolisban. Szükségem van rá, szeretném, ha ismét közel kerülnénk egymáshoz és félretennénk a régi civakodásokat. Én hajlandó vagyok nyitni felé, kezdeményezni, vajon Ő miként fogad majd?